LACZKÓ IMRE ISTVÁN  HONLAPJA
LINKEK
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Gondolataim:

KÉRDEZNI SZERETNÉK TŐLETEK VALAMIT!

2014.09.30. 00:05, facebook
Egy facebookos idézet

 

 

Kérdezni szeretnék tőletek

valamit.

Mit gondolnátok egy olyan országról
- ahol történt állítólag rendszerváltás, de ugyanazok élnek jól továbbra is, akik addig haszonélvezői voltak.
- ahol az országot egy olyan párt vezeti, amelyik valaha liberális volt, most pedig lassan már ultrakonzervatív
- ahol büntetlenül lophatják el az állami és magánvagyonokat.
- ahol a belügyminisztériumot egy olyan ember vezeti, akit több alkalommal megvádoltak köztörvényes bűncselekmények elkövetésével, hatalommal való visszaéléssel.
- ahol lenyúlják a magánnyugdíj megtakarításokat.
- ahol a püspöki kar ellenzése ellenére kötelezően bevezetik a hittan oktatását.
- ahol még a kutyaólat is „nemzetinek” nevezik, és ennek a szónak a nevében saját üzlethálózatokat hoznak létre, tönkretéve a kiskereskedőket, majd saját embereiket ültetik ezekbe a „nemzeti” üzletekbe, így jutalmazva vagy büntetve.
- ahol a bíróság, ügyészség már csak nyomokban független és javarészt felsőbb nyomásra hozzák az ítéleteiket.
- ahol olyan ember lehet a miniszterelnök, aki fiatalkori botlásaiért sem felelt soha, aki semmibe veszi a női nemet, a nemzetközi etikettet, jogot, törvényeket, akinek fontosabb gyerekkori álmainak megvalósítása, mint annak az országnak, a lakosságának jóléte, amelyet vezet.
- ahol az adóhatóságot büntető szervezetként lehet felhasználni. 
- ahol bármit meg lehet tenni büntetlenül, ha a kormánypárt támogatója vagy, és itt a bármibe tényleg minden belefér.
- ahol lassan a szegénynek, magának kell megásni saját sírját.
- ahol az ország lélekszámának több mint tíz százaléka már kivándorolt, megélhetési gondok miatt.
- ahol lassan az ország népességének fele rendszeresen éhezik, ennek ellenére stadionok épülnek.
- ahol folyamatosan rugdossák azt a nemzetközi szövetséget, aminek az ország is tagja, közben pedig különböző diktatúrák vannak bemutatva pozitív példaként.
- ahol hatástanulmány nélkül lehet atomerőmű bővítésre, tender kiírása nélkül, pénzt szerezni, és a szerződést pedig évekre titkosítani.
- ahol a nemzeti bankot saját házipénztárként kezeli a kormány.
- ahol……szóval mit gondolnátok erről az országról?

 

Még nincs hozzászólás.
 
ÓRA
 
MENŰ
 
MÚLÓ IDŐ
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Kedvenc
Termékeny vagyok.
 
facebook
 
Számláló
Indulás: 2006-02-23
 
Tartalom

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.