Ahogy a polgármester a napirend felvezetése során fogalmazott, a legrosszabb verzió sem elég, ugyanis ,,drasztikus lépéseket követően" is csak 165 millió forintra tudták leszorítani a
hiány tervezett összegét. Ez a verzió ugyanakkor már tartalmazta a polgármester által március 1-étől javasolt - a testületi tagok tiszteletdíjára, a választókerületi alap megszüntetésére, a
bizottságok számának csökkentésére, illetve a polgármesteri hivatalban működő osztályok racionalizálására vonatkozó - ,,karcsúsításokat."
- A terheket közösen kell viselnünk, s az önkormányzat és intézményei működtetésének valamint a dolgozók munkahelyeinek megtartása érdekében a megszorító intézkedéseket önmagunkon kell kezdenünk - hangsúlyozta expozéjában Bende Róbert polgármester.
A településvezető hosszasan, más, hasonló lélekszámú települések példáját citálva indokolta a megszorítások fontosságát. A polgármester által ismertetett előterjesztés a választott tisztségviselők, magyarul a polgármester és a főállású alpolgármester vonatkozásában is tartalmazott javaslatot. Bende Róbert polgármester költségátalánya tíz százalékáról mondott le, így az év hátralévő részében a jogszabályban meghatározott minimumot, illetménye 20 százalékát kapja e jogcímen.
Dr. Mokán István főállású alpolgármester előzetesen 5 százalékot engedett a költségtérítése összegéből, ám a testületi ülésen ő is módosította álláspontját. Így a továbbiakban az illetménye 10 százalékában meghatározott jogszabályi minimumot kapja költségtérítésként. Kettőjük esetében a megtakarítás - járulékokkal együtt - meghaladja az 1,2 millió forintot.
A polgármester - a járási hivatali struktúra felállításából fakadt önkormányzati feladatcsökkenés okán - a testület munkáját segítő öt bizottság háromra csökkentését javasolta. Így a továbbiakban a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, az Ügyrendi Bizottság, illetve a Művelődési és Szociális Bizottság segíthette volna a testület munkáját. Bende Róbert azt is javasolta, hogy a bizottsági tagságért, elnöki tisztségért a képviselői alapdíjon felül járó összeget ne vegyék fel a városatyák, illetve a nem képviselő-testületi (külső) bizottsági tagok se részesüljenek tiszteletdíjban. Jelenleg a sarkadi képviselők havi tiszteletdíja (alapdíj) havi bruttó 52 ezer forint.
Ezen felül a bizottsági tagságért - bruttóban - plusz 23 ezer 400 forint üti a képviselők markát, míg a bizottságok elnökei az 52 ezer forint összegű alapdíjon felül 46 ezer 800 forintot tesznek zsebre. Az idősügyi tanácsnok, az alapdíján felül szintén 46 ezer 800 forintot kap. A polgármester az idősügyi tanácsnok esetében is azt javasolta, hogy tisztsége megtartása mellett ne részesüljön az alapdíjon felüli tiszteletdíjban. Ezen tervezett döntések elfogadása esetén a képviselők - a járulékokkal együtt kalkulálva - 7 millió 224 ezer forintot tettek volna a hiány csökkentése érdekében a város büdzséjébe.
A polgármester a választókerületi alap megszüntetésére is javaslatot tett. Az egyéni választókerületben mandátumot szerzett képviselők tavaly 750 ezer, míg tavalyelőtt 1 millió 500 ezer - a választókerület fejlesztésére fordítandó - forint felett diszponáltak. Ennek megszüntetése újabb 12 millió 225 ezer forint megtakarítást eredményezhetett volna a költségvetésben. Az előterjesztés az Intézményi Gondnokság megszüntetése, átszervezése mellett a polgármesteri hivatal falain belül működő öt osztály háromra csökkentését is tartalmazta. A testület többsége ezzel szemben a választókerületi alap 1 millió forintra emelése, az öt bizottság megtartása mellett szállt síkra, s tiszteletdíjuk 10 százalékos csökkentését tartották elfogadhatónak.
A városatyák egyenként ismertették az előterjesztéssel kapcsolatos érveiket, ellenérveiket. Heves szópárbajok, éles pengeváltások övezték a város 2013 évi költségvetését megalapozó döntések meghozatalát. Az elsőként felszólaló Mórocz Tibor Attila alpolgármester hangsúlyozta:
változatlan formában támogatja a Bende Róbert polgármester által előterjesztettek elfogadását, s jómaga a testület döntésének megfelelően, azzal arányos mértékben lemond alpolgármesteri
tiszteletdíjáról. Hozzátette: amennyiben a képviselők a tiszteletdíjuk teljes összegéről lemondanak, úgy ő is hajlandó lemondani alpolgármesteri teljes tiszteletdíjáról.
Dr. Mokán István a költségvetés 1,5 milliárdos főösszege, illetve a hiányként mutatkozó 165 millió forint arányosításával operált, s kifejtette: mivel a hiány nagysága a tervezett főösszegen belül 10 százalékos, így a képviselők a tiszteletdíjuk 10 százalékáról lemondva arányosan részt vállalnak a hiány csökkentéséből. A főállású alpolgármester - a bizottságokra háruló feladatok, konkrétabban nem ismertetett sokasodására hivatkozva - az öt bizottság megtartása, s a választókerületi alap 1 millió forintra emelése mellett tört lándzsát.
- Mondom én is, nehogy azt higgyék, hogy nem merem arccal... - kezdte mondandóját Sárosi Mátyás, aki szintén a bizottságok, a választókerületi alap megtartása mellett, illetve a tiszteletdíj
legfeljebb 10 százalékos csökkentése mellett érvelt.
A Sarkadi Ipartestület színeiben, kompenzációs listán mandátumot szerzett Mitykó Pál képviselő - egyetértve a polgármester előterjesztésével - kijelentette: a 10 százalékot ,,nagyon halványnak" ítéli meg, s megszüntetné a választókerületi alapot. Az MSZP színeiben, ugyancsak listán a testületbe jutott Jakó István ennél is tovább ment. Határozottan kijelentette, hogy függetlenül a testület többségének döntésétől, lemond a bizottsági tisztségért járó tiszteletdíjról, csak az alapdíjára tart igényt.
A következőként felszólaló dr. Vass György képviselő már arról beszélt, hogy Sarkadon elkezdődött a választási kampány, s egyesek ,,Életünket és vérünket!" felkiáltással lemondanak mindenről. Ugyanakkor azt is fejtegette, hogy ,,minek megbolygatni másfél évre" a bizottsági struktúrát, de amellett érvelt, hogy a város hiánycsökkentése érdekében az oktatási intézmények működtetését is adja át, amint lehet az államnak.
Dr. Míves Piroska a Nyugdíjas Egyesület-Fidesz színeiben mandátumot szerzett képviselőtársaihoz igazodott, s még arról szólt, hogy maradjon meg dr. Szabó László idősügyi tanácsnoki tisztsége, és azért díjazást is kapjon. Dr. Vass György választási kampányra utaló megjegyzéseit határozott hangnemben először Bende Róbert polgármester kérte ki, mondván, hogy szó nincs kampányról csupán arról, hogy amennyiben nem csökkentik a költségeket, akkor honnan teremtsék elő a hiányzó összeget. Majd Jakó István kért szót, s kifejtette: nem volt szó ,,Életünket és vérünket!" felkiáltásról, őt az érdekli, hogy a városnak minél kevesebb legyen a hiánya, s az óvodát, bölcsődét, egészségügyi ellátást, valamennyi intézményt egyaránt működtetni tudják. Ezért, - nyomatékosította - a testületi többség döntésétől függetlenül fenntartja kinyilatkoztatását.
A testület végül 7 igen szavazattal, 3 nem és 2 tartózkodás mellett a polgármester előterjesztése ellenében született módosító indítványt fogadta el. Magyarul: a testület többsége csak a tiszteletdíja 10 százalékáról mondott le, idén 1 millióra emelték a választókerületi alap összegét, illetve továbbra is öt bizottság működik.